Ugrás a tartalomhoz
Hírek

Tovább erősítettük nemzetközi pozíciónkat és milliárdos beruházásokkal zártuk a 2023-as évet 

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.

Cégcsoportunk a tavalyi évben az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordítottunk beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokkot építettünk Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyeztük automata raktárunkat, 45 új üzletet nyitottunk Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaházunk teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a pénzügyi helyzetünk tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatónk több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt. 

A fogyasztói bázisunk építéséhez hozzájárult, hogy az emberek jobban odafigyeltek az egészségükre, mint korábban, ugyanakkor az alapanyagok áremelkedése és hektikus elérhetősége megnehezítette a beszerzést és a gyártást. Ebből adódóan a raktárkészleteink rövid idő alatt felértékelődtek, önfinanszírozó vállalatként pedig gondoskodnunk kellett arról, hogy az előre nem látott tőkeigénynek meglegyen a fedezete. A nehezített pálya ellenére társaságunk 15 százalékos forgalomnövekedéssel új, 90,49 milliárd forintos árbevételi csúcsot ért el tavaly. Ami legalább ilyen fontos, nyereséges évet tudhatunk magunk mögött, hiszen az EBITDA-ánk, vagyis a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményünk 10,1-ről 10,47 milliárd forintra ugrott. Árbevételünk pedig továbbra is rendkívül diverzifikált: az export 80 százalékos súlyának az adja a valódi értékét, hogy több mint 20 desztinációban bonyolítunk már ma is forintban kifejezve milliárdos forgalmat. 

A legnagyobb kereslet továbbra is a fehérjeporok iránt van, de ma már minden eddiginél szélesebb termékportfólió épül köré. Az étrendkiegészítők térhódítása úgy folytatódott tavaly, hogy a technikai jellegű kiegészítők – így a kapszulák, a tabletták – mellett egyre több speciális élelmiszer jelent meg. A gazdasági környezettel együtt azonban a vásárlói szokások is változtak, amihez minden egyes szakterületünknek alkalmazkodnia kellett. Amilyen széles a termékpalettánk, olyan változatos az értékesítési modellünk is: omnichannel stratégiát folytatunk, vagyis az összes lehetséges platformon proaktívan jelen vagyunk: termékeink elérhetők offline és online, saját, illetve partneri webáruházakban és boltokban, edzőtermekben, szuper-, hipermarketekben és diszkontláncokban, drogériákban, töltőállomásokon, valamint patikákban egyaránt. Emellett 45 új üzletet nyitottunk Európa-szerte, megnyílt a nemzetközi 100. üzlet, az első spanyolországi BioTechUSA egység, debütált az első külföldi Scitec Nutrition bolt Németországban és a budapesti Allee bevásárlóközpontban található exkluzív 110 négyzetméteres egységünkben először váltak elérhetővé saját tervezésű Apparel ruházati termékeink offline formában. 

Növekvő jelenlét a bel- és külkereskedelemben 

A hazai piacvezető szerep megőrzése mellett exportőrként olyan kulcsfontosságú célországokban növeltük részesedésünket tavaly, mint Franciaország, Németország vagy Lengyelország. Dinamikusan növekedtünk a régiós piacokon túl Dél-Európában, így Spanyolországban, Portugáliában és Görögországban is, északon pedig Norvégiában és Izlandon. Európán kívül továbbra is figyelemreméltó az a masszív bővülés, amit például Irakban vagy Vietnámban értünk el. A fenntartható fejlődés egyik záloga, hogy a fizikai boltokban még nagyobb hangsúlyt kapott dolgozóink képzése, az e-kereskedelemben pedig a saját webshopok mellett egyre meghatározóbb láb az Amazon és a Facebook Marketplace. 

Hatékonyságnövelés a gyártásban 

Közel 44 000 négyzetméter hasznos alapterületen, 24 000 raklap tárolási kapacitással bírnak a tisztán saját tulajdonban lévő gyártóközpontjaink Szadán és Dunakeszin, illetve logisztikai központunk Szadán, amely saját termékfejlesztési és minőségirányítási divízióval is kiegészül. Évente több mint 200 000, naponta átlagosan közel 1000 vizsgálatot végzünk, telephelyenként évi 12 külső és 17 belső auditnak kell megfelelnünk. Mindkét komplexumunk ugyanazon minőségirányítási és élelmiszerbiztonsági szabványoknak – ISO 9001, ISO 22000, FSSC 22000, GMP, IFS Food és Halal – megfelelően működik, melyeket folyamatosan fenntartunk, auditálunk, illetve a piaci igényeknek megfelelően bővítünk és fejlesztünk. Éves gyártási kapacitásunk 20 millió szelet, 20 000 tonna por, 1 milliárd kapszula és tabletta. Újabb mérföldkő, hogy közel 1 milliárd forintos beruházás keretében, 245,4 milliós állami támogatással új, az „árut az emberhez” elven működő modern automata raktárral bővítettük szadai bázisunkat, amely 450 négyzetméter alapterületen 60 000 rendelés lebonyolítására alkalmas havonta. A fejlesztésnek köszönhetően a raktár percenként 8 rendelés kiszedésére képes. Ezáltal a kiszedési idő töredéke lett a kézi kiszedési időnek, így a vevői és partneri rendeléseink összeállítása jóval hatékonyabbá vált. Emellett szervezetfejlesztésünk következő lépéseként a közelmúltban megvalósult a Budapest IV. kerületi, Ezred utcai bérelt raktárunk költözése, ugyancsak Szadára pedig több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, vadonatúj, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokkot építettünk, amiben egy kétszintes edzőterem is helyet kapott. 

Nemzetközi cégcsoport családi szemlélettel 

1800 munkavállaló dolgozik nálunk, az átlagéletkor 34 év, az alkalmazottaink kicsit több mint a fele nő. A feszített munkaerőpiac kihívásaira jól reagáltunk: kollégáink folyamatos fejlesztése mellett belső karrierutat, megfelelő juttatási csomagot, hosszútávú tervezhetőséget, ezáltal kiszámítható jövőképet biztosítunk számukra. Az úgynevezett multi-user rendszer révén pedig a szadai logisztikai központunkban, illetve a két gyártóüzemünkben dolgozók képesek más területen is munkát végezni. Befejeződött a 3 szintes, 1500 négyzetméter beépített hasznos összterületű óbudai régi irodaházunk teljes felújítása, mely modern munkakörnyezetet biztosít kollégáinknak többek között 170 új munkaállomással és 470 négyzetméteres edzőtermi egységgel. A beruházások és fejlesztések elsődleges célja, hogy növeljük az ipari átlagnál magasabb munkaerőmegtartó képességünket és tovább csökkentsük az amúgy is alacsony fluktuációs rátát. Ezen innovációk mellett tavaly is folyamatosan kerestük az értékteremtési lehetőségeket, társadalmi felelősségvállalási programunk keretében pedig 2023 év végéig összesen 355 millió forint értékben adományoztunk mintegy 83 000 doboz terméket, készpénzt, illetve rehabilitációs, diagnosztikai és terápiás eszközöket. Jótékonysági kezdeményezéseinket 51 CSR-kampány során valósítottuk meg, eddig 144 szervezet munkáját támogatva. 

Cégünk a válságálló, nem a piac 

„Az étrendkiegészítők piaca nem válságálló, mi vagyunk egy válságálló cég a piacon” – összegzett Lévai Bálint vezérigazgatónk, társtulajdonosunk. Felidézte, hogy míg a pandémia időszaka elsősorban vállalatcsoportunk kereskedelmi lábát tette próbára, addig a háború közvetett hatásaként jelentkező energiaválság és magas infláció inkább gyártói oldalon vizsgáztatott bennünket. Az elmúlt évben pedig azzal kellett megbirkóznunk, hogy a fogyasztói árak növekedésével hiába egyre egészségtudatosabbak a vásárlók, a pénztárcájukra is egyre jobban figyelnek. Bálint hozzátette: “Miközben a prémiumtermékek növekedési pályája töretlen maradt, minden más áruosztályban átalakult a keresleti oldal. Hullámhegyek és –völgyek eddig is voltak, ezután is lesznek, de mi a nehezített pályán is meneteltünk tovább.” A jövőbeli tervekkel kapcsolatban elmondta: ha a BioTechUSA-cégcsoport útja egy maratoni futás, akkor a 42-ből még csak az 5. kilométernél járunk. Ez azt is jelenti, hogy nagyon sok fejlődési területünk van, számtalan piacon várnak még ránk eddig kiaknázatlan lehetőségek. Úgy fogalmazott, hogy ha a következő tíz évben „csak” 10-20 százalékos növekedési lépésekkel haladunk előre, azzal már elégedettek lehetünk, de ennél vannak ambiciózusabb terveink is.  

2024-ben sem lassítunk 

Az idei év több mint 50 boltnyitást hozhat: a tervek szerint 15-15-öt a francia és a német, nyolcat a spanyol, ötöt-ötöt pedig a lengyel és az olasz piacon, utóbbival újabb országot satírozhatunk be az eddig érintetlen desztinációk listáján. Terveink szerint a szomszédos államok közül Ausztriában és Szlovákiában is megnyílik két-két üzlet, ha pedig Romániában is sikerül megnyomnunk a startgombot, az rögtön 5-10 boltot is magával hozhat. Mindeközben Magyarországon reálisan 6-7 Scitec Nutrition és 1-2 BioTechUSA üzlettel bővülhet hálózatunk. 

A fentiek mellett egy évi több mint 50 millió prémium fehérjeszelet előállítására alkalmas gyártósor kialakítása is folyamatban van a szadai gyártó- és logisztikai komplexumunkban. Az év során megkezdjük az üzemi szociális épületrész bővítését szolgáló beruházásunkat is, mely során növeljük az öltözők és az étkező területét. Mindezekkel párhuzamosan pedig a dunakeszi üzemünk technológiai korszerűsítése zajlik, és további energetikai – főként napelemes rendszerek – fejlesztések kivitelezését is megkezdtük. 

A BioTechUSA-cégcsoport éves beszámolója, magyar nyelven, teljes egészében itt érhető el: https://shorturl.at/jmFXZ